2011. augusztus 28., vasárnap

Babaváró napocska-torta/Sunny baby-shower cake



Van még egy kis elmaradásom legutóbbról, nevezetesen, hogy nem raktam fel 1. fondantos tortámat :)
Ezt a tortát Timi barátnőmnek és az akkor még csak leendő kisbabájának, Lilinek készítettem. Mondhatni 1. esetlen próbálkozásom a fondanttal. Az eredeti változat szerint rózsaszín kiscipők lettek volna rajta, aki megtalálja, jutalmat kap :)… viccelek. A kiscipő elkészült ugyan, de nem tetszett, így abból van a virág… Semmilyen extra felszerelés nem állt rendelkezésemre, a figurákat is magam vágtam, gyúrogattam.

Házikészítésű MM fondanttal dolgoztam, a receptet itt találtam. Nagyon boldog voltam, mikor elkészültem vele, csak a bevonással gyűlt meg a bajom. Azt hittem, meghülyülök, mikor este 10-kor kezdte feladni a küzdelmet a fondantom. Utóbb rájöttem az okára, tanulságot lásd lejjebb : )

A tésztája vaníliás piskóta, egy nagy tepsiben sütöttem, 2 vízszintes lapra vágtam, majd ezeket egymás köré tekertem, ahogy a képen. Később tervezek erről egy részletesebb leírást, mert igazán ötletes dolgokat lehet vele megvalósítani.


Belülre - és vesztemre a torta oldalára is- citromos-joghurtos krém került. Aztán persze csodálkoztam, hogy szakad, és folyik le róla a fondant. Én olyan vagyok, hogy nem szívesen adom fel a dolgokat, és próbáltam a fondant oldaláról megközelíteni a kérdést: ha én fondant lennék, miért nem ragadnék? Este 10-kor már nem volt humorom ezzel foglalkozni, a kész piskótát hűtőbe tettem, a fondantnak reggelig adtam még egy esélyt.



Másnap kora reggel újragyúrtam a fondantot, és kicsit vastagabbra hagytam. Befestettem halvány sárgára. Ezúttal nem fogott ki rajtam a befedés, bár a széle kissé egyenetlen lett. Az egyenetlenségek takarására találtam ki a napocska-formát, a sugarakat. Előző este már elkészítettem a virág és méhecske figurákat, illetve egy babacipőt rózsaszínűre színezett fondantból. Na, utóbbi végül nem nyerte el tetszésemet, ezért újragyúrtam virágnak. A pillangó és a felhők csak úgy eszembe jutottak, ahogy  menetközben variáltam. Végül totál mást alkottam, mint amit elterveztem. H. végighallgatta a rinyálásom előző este, és első mondata, mikor belépett az ajtón, ez volt: „Te, én azt hittem, rosszabb lett!” Hát… a férfiak értenek hozzá, hogy kell lelket önteni az emberbe : D És képzeljétek! A torta túlélte a ¾ órás autóutat, méhecskék szintén, barátnőmnek tetszett-ízlett, a fondantnak pedig nagyon finom pillecukor-íze volt.


9 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett, végülis megoldottad és ez a lényeg! Én a fondant alá kb. 90%-ban keményre felvert tejszínt kenek, tudom , hogy egyesek szerint nem jó ötlet, de nekem eddig még bevált.

    VálaszTörlés
  2. köszi Angi :) A tejszínt még nem mertem kipróbálni, vajkrémmel szoktam dolgozni.:)

    VálaszTörlés
  3. Helyesek azok a méhecskék :-)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon édi lett és ötletes! :)
    Régen én is kísérleteztem. Sokszor a torta saját krémjét kentem burkolat alá, volt, hogy tejszínhabot, de egyik sem vált be. Csak a vajkrém. :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon aranyos lett. A vajkrémen tuti ragad, nekem a tejszín is bejött, sőt, a sima lekvár is vékonyan (csak ne legyen darabos). A torta krémje nekem nem szokott beválni.

    VálaszTörlés
  6. Anazar: köszi, húgom szerint inkább gonosz méhecskék :)
    Nudleee és Katucikonyha: köszi nektek is, bár ez volt az első fondantos tortám, utána fogtam is a fejem, h ilyen bénát, aki lágy krémet ken fondant alá... azóta én is vajkrémezek, néha megbolondítom kicsit ízesítem :)

    VálaszTörlés
  7. köszi szépen, Petra, pedig szerintem annyira nem nagy szám, bár lehet azért gondolom így, mert másmilyet terveztem :)

    VálaszTörlés
  8. Hat ez nagyon szupi lett. es nem is latszik hogy nem akart ossze jonni ez a torta. Nagyon szupi lett es otletes. Na de tanultam en is valamit. itt a komentekbol olvasva rajottem hogy vajkrem jar a fondtan ala...:| Na nekem eddig mindig bevalt a pudingos krem es semmi baj nem volt vele eddig igaz hagytam hogy dermedjen a hutoben es nem kentem nagyon vastagra. Na de az ember amig el addig tanul:)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...