2017. augusztus 17., csütörtök

Az igazi török tejberizs/ Real turkish rice pudding

Tudjátok, ami a gyrososnál mindig olyan szépen van tálalva, csokival, friss gyümölcsökkel, szóval nagyon kínálja magát. Most otthon is elkészíthetitek, garantálom, hogy legalább annyira finom :)

I always admire the rice puddings at the nearby turkish restaurant. Covered with chocolate ganache or fresh fruits and they are so beautiful! Now it is time to make it at home :)




Recept: Nők lapja
Hozzávalók:
15 dkg kerekszemű rizs
2 dl víz
1 l tej
cukor ízlés szerint
1 vaníliarúd kikapart magjai
2 e.k. étkezési keményítő

A rizst felöntjük vízzel és lassan főzni kezdjük, közben fokozatosan adagoljuk hozzá a tejet. Kevergetni kell, nehogy leégjen. Amikor már krémesen folyós, ízesítjük a cukorral és a vaníliamagokkal (vaníilás cukorral is működik).
A keményítőt elkeverjük 1 e.k. hideg vízben, fellazítjuk egy kevés meleg rizses keverékkel, majd hozzáadjuk.
Én szufléformákba szedtem, 6 db-ra volt elegendő ez a mennyiség. A formákat egy nagyobb tepsibe állítottam, amit forró vízzel felöntöttem úgy, hogy a tálkák 2/3-áig érjen. Ezután 180C-os sütöben kb. fél óráig sütöttem, míg a tetejük szépen megpirult. Én friss bogyós gyümölcsökkel dekoráltam.

Ingredients:
150 g round grain rice (I used Lagris's product)
200ml water
1 l milk
sugar
1 vanilla bean's seeds
2 tablespoons of corn starch

Fill the rice up with water and slowly start cooking it, stirring in milk gradually. When it becomes creamy, add sugar and vanilla seeds (you can also use vanilla sugar).
Dissolve the corn starch in a little bit of cold water, add a tablespoon of the hot rice, then pour the mixture back in the rice.
I divided the mixture into 6 souffle molds, and placed them in a bigger tray, with higher sides, so I could add the hot water that's gonna help braising them. Fill the tray with hot water so it reaches the 2/3rd of the molds. Cook in 180C owen for half an our, then decorate with fresh fruits or chocolate or whatever you like :)



2017. július 20., csütörtök

Sült Alaszka/Baked Alaska

Nagyban tombol a nyár, ezért ma ezt a finom fagyibombát hoztam nektek. Már régóta szerettem volna kipróbálni, és végre van hozzá szakácsfáklyám, meg saját készítésű fagyi is :) Nagyon egyszerű elkészíteni és az íze is szuper!

Hozzávalók:

  • 1 db 18 cm-es piskóta (nálam most diós, mert ezzel kísérlezetem :)
töltelék:
  • 6 dl tejszín
  • 2 dl tej
  • 300g darált dió
  • néhány evőkanál cukor
tojáshab:
  • 3 tojásfehérje, 18 dkg cukor





A diófagyit még nyár elején készítettem, mert rengeteg diónk volt otthon. Felforraltam a tejet és a tejszínt a cukorral, majd apránként hozzáadtam a darált diót. Pár percig még forraltam, majd félretettem hűlni. Ha már kihűlt, beleöntöttem egy dobozba, mélyhűtőbe tettem és félóránként átkevertem. Nagyon finom, és semmilyen tartósítószer nincs benne :)

Aztán megláttam ezt a sült alaszka receptet az egyik újságban (eredetileg rózsavizes volt, vaníliás fagyival), és úgy gondoltam, szuper alkalom kísérletezgetni még a szakácsfáklyámmal :)
Megsütöttem a piskótát, kihűtöttem és 2 lapba vágtam. Az egyiket háromszögekre cikkeztem és mint a charlotte tortámnál, kibéleltem vele egy tálat. Ebbe beletöltöttem a fagyit, majd az alját lezártam a másik piskótalappal.
Pár órát hűtöttem, aztán kiborítottam egy tálra.
A tojáshabhoz a fehérjéket habbá vertem, közben folyamatosan adagolva a cukrot, amíg szép fényes habot kaptam. Ezt rálapogattam a tortára, és szakácsfáklyával megkaramellizáltam.

Mi csak ketten voltunk erre a mennyiségre, így megfigyelhettem, mi lesz vele a hűtőben :D Jelentem, semmi baja, pár napot simán bír olvadás nélkül, a külső piskóta megtartja a formáját. 

A true american favourite. Great for garden parties, altough we were only 2 persons for this amount, but it still kept its form a couple days in the fridge without melting :)

Ingredients:
1 sponge of 18 cm
filling:
walnut ice-cream (or make your own based on description below).
decoration:
meringue form 3 eggwhites and 180 g sugar

I actually made my own walnut ice-cream in June, as we had plenty of walnuts at home. Here's how you can also make it: boil 600 ml whipped cream and 200 ml milk with 3-4 tablespoons of sugar and add 3000g grated walnuts. Stir well, boil for a couple minutes then pull aside and let it cool down. After that you can pour it into a plastic box and put in the freezer while stirring it every 30 minutes (I don't have an ice-cream maker).

Bake one sponge of 18 cm, let it cool down and slice into two rings. Cut equal triangles from one of them, and line a bowl with it (one facing with its peak to the bowl's bottom, the next in the opposite direction, and so on...) Evenly fill it with the ice cream, then close with the second sponge ring. Freeze it for 1-2 hours, then decorate with the meringue. 
You can use a blow torch to brown the meringue :)





2017. július 4., kedd

Creme brulée/ Creme brulée

H. meglepett egy szakácsfáklyával, és azonnal ki kellett próbálnom egy olyan klasszikust, ami régóta a bakancslistámon várakozik :) Ha már várakozásról van szó, nem egy hétfő esti program, mert elég hosszú a sütési ideje, aztán még hűlnie is kell, de abszolút megérte elkészíteni, az egyik legfinomabb süti, amit eddig ettem (nyomában "lohol" olasz haverja, a panna cotta).

Hozzávalók:
2,5 dl habtejszín
1 dl tej
1 vaníliarúd kikapart magjai (vagy 1 csomag vaníliás cukor)
4 tojássárgája+ 1 egész tojás
ízlés szerinti cukor (nálam 7dkg)
1 kávéskanálnyi őrölt fahéj
karamelltetőhöz: 1 e.k. barna cukor

A tejszínt felforraljuk a tejjel és a vaníliával. A tojássárgákat és az egész tojást összekeverjük a cukorral (elég egy villával felkeverni). A felforralt tejszínes tejet a tojásos krémre öntjük, összekeverjük, majd ízesítjük a fahéjjal. 
A szufléformákat félig megtöljük a masszával (kb. 10 adag lesz). Egy magas peremű tepsibe tesszük őket, és vizet öntünk a tepsibe, hogy kb. a formák feléig érjen, ebben fognak párolódni. 
120 C-ra előmelegített sütőben kb. 80-90 perc kell nekik (légkeveréses).
Akkor jó, ha a közepe még remeg, amikor kivesszük. Hagyjuk őket kihűlni.
Tálalás előtt megszórjuk cukorral a tetejüket, és a szakácsfákylával rákaramellizáljuk.



Got a cook torch from my hubby and the first thing I did was crossing out one of the classics from my bucket list: the creme brulée! It is definately one of the best things I've eaten (panna cotta following it closely...)

Ingredients:
250ml cream
100 ml milk
1 vanilla bean
4 eggyolks+1 whole egg
sugar according to taste (70g)
1 teaspoon of ground cinnamon
1 tablespoon of brown sugar for the caramel topping

Split and seed the vanilla bean (or use 1 package of vanilla sugar). Mix it with the cream and milk and start boiling them. Meanwhile mix the sugar, the eggyolks and the whole egg with a fork. When the cream and milk has boiled, pour it onto the egg mixture, while stirring it evenly with a wooden spoon or silicone spatula. Season with the cinnamon.
Fill in the souffle molds till half and place them onto a tray that has higher edges. Fill the tray with water, until it reaches half of the molds. This will help them simmer.
Preheat the owen to 120C (fan mode), and cook the brulées for 80-90 minutes. Their middles should still wiggle when you take them out. Let them completely cool down, before you sprinkle them with the brown sugar and light them on fire :D

2017. május 29., hétfő

Áfonyás, töltött fánkocskák - Blueberry puff pastries

Ismét egy falatnyi, de annál finomabb desszerttel jelentkezem. El lehet vele pepecselni, de minden percet megér a dolog :)

Hozzávalók:
1 csomag kész leveles tészta (500g)
1 tojás
200g áfonya + a tetejére
250g mascarpone
200ml habtejszín
150 g fehér csoki
2-3 e.k. porcukor ízlés szerint
2 e.k. narancslé (édesítetlen, de még jobb az igazi narancs leve)

A leves tésztát lisztezett munkalapon kb. 2-3 mm vastagra nyújtjuk. Én egy kb 5 cm-s szaggatóval vágtam ki belőle a köröket, így összesen 34 lett belőle. A fele adag tésztakör (17) középén egy kisebb lyukat is csinálunk (én kinyomócső csőrével lyukasztottam ki :), ezen át fogjuk betölteni a krémet.
Sütőpapírral bélelünk 2 tepsit, elhelyezzük rajta a tésztaköröket és a felvert tojással megkenjük őket. Előmelegített 200 C-os sütőben kb. 15-16 perc kell nekik.

Amíg a tészták sülnek, elkészítjük a krémet: az áfonyát megmossuk és botmixerrel pürésítjük. A mascarponét kikeverjük a cukorral, majd hozzáadjuk az áfonyapürét. A fehércsokit gőz felett megolvasztjuk, ezt is hozzákeverjük a krémhez. Végül felverjük a tejszínt, és óvatosan a mascarponés krémbe forgatjuk. Ha valakinek ez túl édes, bátran adjon hozzá egy kis citromlevet, nekem az nem volt otthon, viszont narancs igen. Két löttyintés egy alig észrevehető savasságot ad neki, bátran ajánlom :)

Ha a fánkok kihűltek, veszünk egy lyuk nélküli darabot, ragasztónak rákenünk egy kis adag krémet, ráhelyezünk egy lyukas tésztakört, majd habzsákkal beletöltjük a krémet. Ezt ismételjük még 16x. A tetejükre áfonyát szórunk díszítésnek.

p.s. A krémet kicsit elmértem, de lefagyasztva nagyon jó "házifagyiként funkcionál" :)




A small, but tasty delicacy, which is worth every minute of its little longish preparation :)
Ingredients:
1 package of ready-made puff pastry (500g)
1 egg
200g blueberries+some for decoration
250 g mascarpone
200ml whipped cream
150g white chocolate
2.3 tablespoons of powdered sugar (optional)
2 tabslespoons of orange juice (unsweetened but  the best is real orange juice)

Roll out the pastry to 2-3 mm thickness. Take a round cookie cutter (mine was 5cm diameter) and cut out 34 circles. Then use a smaller cutter (e.g. a tip of a piping bag) to cut a  circle in half of the cookies. We will fill them through those holes. These cookies will fill 2 baking trays (make sure to line those with parchment paper). Whisk the egg up and grease your cookies with it, this will give them a nice, golden crust. They need about 15-16 minutes in preheated 200C owen.

For the cream, loosen your mascarpone with the sugar first. Blend the bluberries with a kitchen blender, melt the white chocolate and add both to the mascarpone. Add the orange juice as well (optional). Beat the whipped cream and gently fold into the cream.

Once the pastries cooled down, take one bottom part, grease it with a little cream (this will act as glue) and place a pastry with a hole on its top. Repeat this until all your cookies found their second halves :) Take a piping bag and fill them with cream through their holes. You can decorate them with blueberries.




2017. május 22., hétfő

Édes apróság hétvégére: barackos túrófelfújt mandulával/ Cottage cheese pudding with apricot and almonds

Gyorsan összedobható ez a falatnyi kis finomság és most épp szezonja van. Egyáltalán nem émelyítően édes, mégis jó esik a délutáni kávé mellé :)

Hozzávalók:

3 tojás
450g túró
60 g vaj
10 dkg cukor
1 e.k. fahéj
1 citrom lereszelt héja és leve
2 e.k búzadara
40g liszt
3 szem barack kimagozva és felcikkezve
egy maréknyi szeletelt mandula szóráshoz

Előmelegítjük a sütőt 200 fokra. Kivajazunk 6 db szufléformát (kisebb piteformák is jók, de már nagyon ki szerettem volna próbálni a cuki ki szufléformáimat:).
A túrót kikeverjük 40g vajjal, cukorral, fahéjjal és a citrom lereszelt héjával. 
A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját a túrókrémhez keverjük, majd liszttel és a búzadarával sűrítjük. 
A tojások fehérjét felverjük a citromlével, majd a kész habot a túrókrémbe forgatjuk.

A masszát elosztjuk a tálkákban, a barackszeleteket ráhalmozzuk, majd rácsipkedjük a maradék vajat és megszórjuk kristálycukorral. Megszórjuk a mandulaszeletekkel és 40 perc alatt aranybarnára sütjük.





A handful of sweet delight :)

Ingredients:
3 eggs
450g cottage cheese
60g butter
100g sugar
1 tablespoon of cinnamon
1 lemon's zest and juice
2 tablespoons of semolina
40g flour
3 peaches - seed removed and sliced
a handful of sliced almonds for decoration

Preheat the oven to 200 C. Grease 6 souffle molds with butter (you can also use a smaller pie pan, but I really wanted to try these cute molds).
Mix the cottage cheese with 40g butter, the sugar, cinnamon and lemon's zest until it becomes creamy. Seperate the eggs, add the yolks to the cottage cheese cream, and mix in the semolina and flour as well. Beat the whites with the lemon juice and gently fold into the cottage cheese cream.

Divide the pudding into the molds, add the peaches, and pinch of butter on top of each, and sprinkle with sugar and some almonds.

Cook for 40 minutes :)

2017. május 7., vasárnap

Anyáknapi(e) oreos-ganache pite/ Dark and beautiful Oreo-ganache pie with starwberry topping

Anyukám kívánságára készült ez a brutálisan étcsokis torta. Boldog anyák napját! :)

Hozzávalók
tésztához:
300g oreo keksz
100g puha vaj

A csokiganache-hoz:
250ml tejszín
300g étcsoki

Tetejére:
150-200g eper
díszítésnek fehércsoki és étcsoki

Az oreo kekszet összetörjük (én egy zacskóba tettem őket, és sodrófával adtam nekik:). Felolvasztjuk a vajat, majd hozzácsurgatjuk a kekszmorzsához és a keveréket egyenletesen ellapogatjuk egy 23 cm-es tortaformában. Érdemes alá tenni sütőpapírt, arról könnyen rá lehet csúsztatni később a tortatálra.

A csokiganache-hoz közepes lángon, lassan felforraljuk a tejszínt, közben apró darabokra vágjuk az étcsokit. A forró tejszínt erre öntjük rá, és egy kézi habverővel összekeverjük, míg sima nem lesz.
A csokikrémet a kekszalapra öntjük, és míg nem szilárdul meg, eprekkel dekoráljuk.
2-3 órára hűtőbe tesszük, ezután olvasztott fehér- és étcsokival megcsíkozzuk a tetejét.
Ha valakinek így nagyon keserű (merthogy a felhasznált csokiban lévő cukron kívül nincs benne cukor), meghintheti a tetejét porcukorral.

For Mother's day :)
300g oreo biscuits
100g melted butter

250ml heavy cream
300g dark chocolate

150-200g strawberries to decorate 
white and  dark chocolate to decorate

Break the oreos (preferably in a blender, but i only put them in a ziplock bag and break them with a rolling pin). Melt the butter and mix with the biscuits, then smooth the mixture evenly in a 23cm cake mold. I prefer to place  a baking sheet under it, so it is easier to transfer to cake to the server plate.

For the chocolate ganache boil up the heavy cream slowly and meanwhile cut the dark chocolate to small pieces. When the heavy cream is ready pour on the chocolate pieces and with an egg-beater mix them together until you get a smooth, shiny chocolate cream.
Pour the cream on top of the biscuit-layer and while it has still not hardened, decorate with fresh strawberries. 
Let the cake rest in ther fridge for 2-3 hours, then melt some white and dark chocolate and decorate to your liking.
If the final cake is too bitter (as we haven't used any sugar apart from the amount that is already in the chocolate), you can sprinke it with some confectioner's sugar before serving. 


2017. március 30., csütörtök

Panna cotta házi ribizlilekvárral /Panna cotta with my mum's red currant jam

Maradt még otthon egy kis habtejszínem, és éppen unatkoztam :)  

Hozzávalók:
300 ml tej (min. 2,8-as)
300 ml habtejszín
2 e.k. cukor
fél csomag zselatinpor
1 egész vaníliarúd

A tejet és a tejszínt feltesszük forrni. Kikaparjuk a vaníliarudat és beledobjuk a tejes keverékbe a héját is (plusz ízt ad neki). Amikor felforrt, lehúzzuk a tűzről és hozzáadjuk a zselatint és a cukrot (egyszerűbb őket már összekeverve hozzáadni). Ha feloldódtak, kivesszük a vaníliarúd héját, és a tejes keveréket tálkákba öntjük. Hűtőbe tesszük pár órára. Érdemes tálalás előtt kicsit kint hagyni, langyosan könnyen kiborítható a tálkákból.
Házi ribizlilekvárral tálaltam. A vaníliakrém selymes, a lekvár pedig savanykás, tökéletes párosítás.






Ingredients:
300 ml milk (min. 2,8% fat)
300 ml heavy cream
2 tablespoons of sugar
half a package of gelatine powder
1 vanilla bean

Mix the milk and heavy cream and start boiling them. Slice and seed vanilla bean, and add to the mixture. Also add the shell as it gives your panna cotta a more intensive taste. When it has boiled up, remove it from the owen, and gently add gelatine and sugar and sift until they fully dissolve. 
Pour the mjixture into small containers and put into the fridge for a couple of hours. I suggest taking it out about 10 minutes before serving as it is easier to remove from the cotainers when it is lukewarm. 
The panna cotta itself is soft and silky, and the savoury jam gives it a nice touch.




2017. február 20., hétfő

Nutellás-kókuszos álom/Perfect coconut cake with Nutella

Ma egy olyan tortát hoztam nektek, amivel szerintem nem lehet melléfogni. 
A receptet évekkel ezelőtt láttam meg egy újságban (talán Tina?), de kép alapján eddig nem csigázott fel, főleg mert telezsúfolták az asztalt mellé mindennel és a tortát is agyondekorálták nutellával. Na és azt hiszem, a mennyiségeket is elnyomtatták. Én megmaradtam ennél a csodás rusztikus díszítésnél, a Nutella-Krémsajt-Kókusz pedig számomra a klasszikus szentháromság :)

Holy trinity of Nutella, cream cheese, and coconut. A little modified version of the one found in an old magazine (mainly regarding amounts - as I suppose they made some typos there :D)




Hozzávalók:
5 tojásos könnyű felvert piskóta (5tojás-10dkg cukor-10dkg liszt)

Krém:
160 ml kókusztej
4 ek. Nutella
500g mascarpone
250 ml tejszín
3 ek (barna) cukor
3 csomag habfixáló
6 zselatinlap
kókuszpehely a díszítéshez
5 ek kókuszreszelék  (én apróra daráltam a kókuszpelyhet és ezt használtam).

A tésztát a szokásos módon előkészítjük: én egy szilikonos 18 cm-es formában sütöttem 180 C-on, 35 percig. Hűlés után 3 vízszintesen 3 lapba vágjuk.

A zselatinlapokat 5 percre hideg vízbe áztatjuk, addig a tejszínt felverjük a habfixálóval. A krémsajtot kikeverjük a cukorral, vaníliás cukorral és kókuszreszelékkel, majd hozzáadjuk a kókusztejet, végül beleforgatjuk a tejszínhabot.
A zselatinlapokat kicsavarjuk, majd egy lábosban 4 ek vízzel alacsony lángon felmelegítjük, és óvatosan a masszához keverjük.
A kész krém 2/3-át elkeverjük a Nutellával, a maradékot fehéren hagyjuk.

Az alsó tortalapot megkenjük egy réteg Nutellás krémmel, ráhelyezzük a 2. lapot, ezt pedig megkenjük egy kanál Nutellával. Erre jön a második adag Nutellás kókuszkrém, majd a tetejére a legszebben sikerült lap kerül. Egy-két órára hűtőbe tesszük dermedni.
Végül a hófehér krémmel lekenjük a torta tetejét és oldalát és a kókuszpehellyel díszítjük (én már pirítottat vettem, ha nincs ilyenetek egy száraz serpenyőben pirítsátok meg előtte, jobb íze lesz tőle).

Ingredients:
Classic vanilla sponge base from 5 eggs (enough for a 18cm cake mold and 3 layers). You can read the recipe here: it is basically twice the amount of flour+sugar than eggs (1 tablespoon is 20g)).

Cream:
160ml coconut milk
4 tablespoons of Nutella
500g mascarpone
250ml whipped cream
3 tablespoons of brown sugar
3 pack cream fix
6 gelatine sheets
coconut shreds
5 tablespoons of grated coconut


Cut the sponge cake in 3 layers after it has cooled down.
Soak the gelatine sheets in cold water, and in the meantime, beat the whipped cream (use cream fix if needed).
Mix the cream cheese with sugar, vanilla sugar and coconut shreds, then add the coconut milk. Gently fold in the whipped cream.
Squeeze out the gelatine sheets then add 4 tablespoons of water and warm it up on low heat (do not cook!) until they are dissolved. Gently add the final mixture to the cream.
Add the Nutella to the 2/3rd of the coconut-mascarpone cream, leave the rest white.

Place the fist layer on a nice plate and evenly divide half of the nutella cream it. Add the second pastry layer and grease it with a tablespoon of Nutella. Then divide the second half of the brown cream on it. Place the final pastry layer on it and let it cool down in the fidge for 1-2 hours. 

Finally decorate the top and sides with the white cream and coconut shreds (I used pre-toasted ones, if you don't have such, put them in a dry pan and toast for a couple minutes - it is worth it!).







2017. január 25., szerda

Fekete áfonyás sajttorta/ Cheesecake with blueberries

Idei szülinapi tortám, aminek elkészítésében anyukám lelkesen közreműködött. A korábbi receptet használtuk, annyi különbséggel, hogy 60dkg sajtkrém (nem mascarpone!) és 6 tojás került a krémbe, így fanyarabb ízű lett a végeredmény, valamint megszórtuk kívül-belül szárított feketeáfonyával. Mondanám, hogy egészséges, de azért nem egy diétás darab.
Itt elolvashatod a receptet: Habkönnyű sajttorta

Egyébként azt kell mondjam, hogy ez leginkább a család érdekében készült: H-tól ugyanis pizzát kértem szülinapomra :D



My bitday cake this year is a remake of the previous version, with a little difference: we used 600g cream cheese and 6 eggs, and added dried blueberries (as it is winter) to the cake.
Read the recipe here! Happy baking :)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...