Gondoltam egyet és jelentkeztem a Sütnicake idei tortadekorációs versenyére. A téma a cirkusz volt, én pedig mindenképp valami olyat szerettem volna, amiben nincs bohóc, ringlispíl, meg labdán egyensúlyozó elefánt, így az én tortám kicsit kilógott a sorból :)
Nagy kedvencem az Éjszakai Cirkusz c. regény, amiben a bűvészet és a mágia hangsúlyos szerepet kap, ezt próbáltam megjeleníteni a tortán. A cirkusz éjfélkor nyit, központi eleme a nagy, bonyolult szerkezetű óra. Kicsit azért át kellett variálnom egy-két dolgot, mert képtelenség lett volna az otthoni eszközeimmel megvalósítani, és ott még nem tartok, hogy egy verseny miatt adósságokba verem magam a tortásboltban :)
Szerepel még a tortán két kismacska, a cirkuszban született idomárikrek mutatványából, egyik oldalon egy fekete, másikon egy fehér.
Látva a profik munkáját, persze van hová fejlődni, de úgy gondolom, az is nagy elismerés, hogy a tortám a kiállított 30 között szerepelt az ország legnagyobb desszertasztalán, és igazán jó érzés volt, amikor láttam, hogy lefotózzák :)
My night circus cake for a national competition. Actually I had to simplify my ideas a bit, because cake decorating stuff and fondant are pretty expensive, but I am quite content with how it turned out. I skipped the usual elements as clowns, carousel and the elephant on the ball, as they did not fit into the concept of the book - so my cake was a bit different than the other competitors'. Anyway, I am not sad about the final decision, it was already a huge step forward for me that my cake was among the best 20 (there were 10 professional and 20 beginner cakes on display) and was part of the exhibition on the country's biggest dessert table :)